Szerteágazó tevékenységünk között szerepel ez a szolgáltatás is, mely talán a legrégebbi egyik ilyen része a raintree-nek. Számtalan zene fűződik nevünkhöz, persze akkor még nem az esőfához- melyek kisebb-nagyobb sikerrel még ma is fellelhetőek. Csak, hogy párat említsünk:
A volt TV3 néhány szignálja, Rádió Eger – a volt – Mozart műsorának vezér és kiegészítő szignáljai, a megARThat színjátszókör „Ez már komoly” című musicalének teljes zenei anyaga, a Hortur által, Magyarország tavait bemutató kisfilmek aláfestő zenéi, Egerben bemutatott „Várj amíg sötét lesz” című darab teljes zenei anyaga...stb.
A zeneszerzés nem egyszerű és gyors tevékenység, nem is lehet olyan könnyedén előállítani, mint pl. egy pólót. Ezért, ha bárkiben felmerül a vágy egy egyedi dalra, vagy olyan jellegű zenével kapcsolatos kívánsága akad, ami régen dédelgetett álma, számoljon azzal, hogy egy ilyen kérés teljesítésének nagyobb átfutási ideje van. Függ attól is, hogy hány dalról van szó, és milyen kívánságokból épül össze. Lehetőség nyílik géppel előállítani a zenét, de mód van akár emberek által megszólaltatott hangszeres zenére is, tehát élőzenére. Hozzáértő, régóta játszó zenészekkel dolgozunk.
Az alábbiakban ízelítőt hallhatnak szerzeményeinkből.

